Webdesign és arculatépítés
Kategória

Olykor szükség van az osztálykirándulásra is

Nem csak az iskolapadban lehet tanulni

Pedagógusnak lenni nem könnyű feladat, hiszen aki ezt a hivatást választja, az tulajdonképpen azt vállalja, hogy részt vesz a rá bízott gyerekek vagy fiatalok lexikális, gyakorlati, szociális, illetve lelki nevelésében.

Ehhez pedig nem elég annyi, hogy időnként bemegy az osztályba, és elmond pár információt. Szükség van néhány osztálykirándulás, iskolán kívüli tevékenyég, alternatív oktatás, tananyagtól független beszélgetés sorra kerítésére is. Ezek alatt lehet a tanultakat gyakorlatba ültetni, illetve olyan dolgokat megtanulni, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a mindennapi életben, a társadalomban, az emberekkel való kapcsolataikban boldogulni tudjanak a diákok.

Gyakran lehet tapasztalni azt, hogy olyan tanulók, akik az iskolában remekül teljesítettek, színjelesek voltak, a mindennapi életben teljesen elvesznek, nem sikerül kiegyensúlyozott életet élniük, mert nincsenek meg az ehhez kellő szociális képességeik. Egy osztálykirándulás remek alkalom arra, hogy szociális téren is fejlődni tudjanak a gyerekek.

Print Friendly, PDF & Email