Webdesign és arculatépítés
Kategória

A szájsebészet XI kerület csapata gyermekeket is kezel

Szájsebészet XI kerület

Általában minden ember átesik minimum egyszer egy foghúzáson. Tulajdonképpen a fogak, illetve az ezekhez kapcsolódó gyökerek eltávolítását nem szükséges drasztikusan felfogni. A szájsebészet XI kerület peremén fellelhető Etele Dental kedvesen, odaadóan és figyelmesen dolgozik pácienseinek a szájában. A szájsebészet az átlagos foghúzáson kívül bölcsességfog-húzással és eltávolítással, incisioval, gyökércsúcs-rezekcióval és fogcisztaműtétekkel is foglalkozik.

Továbbá, ehhez a területhez kapcsolható a gyermek szájsebészet is. Az Etele Dental szájsebészet XI kerület hivatalos honlapja a www.fogászat11kerület.hu, ahol a teljes szolgáltatáskörön kívül az árlisták, sőt az orvosi közösséget alkotó csapat fotóit is meg lehet tekinteni. A rendelő belsejéről is számos fotó nyújt betekintést. Ezeket a fényképeket főleg akkor lehet igénybe venni, ha egy gyermek foga szorul kezelésre, így a lurkó nem egy teljesen idegen közegbe fog megérkezni, ezáltal pedig az alapozatlan félelmek is csökkenhetnek.

A szájsebészet XI kerület szélén lakozik, azonban ez nem jelenti azt, hogy csupán az újbudaiak vehetik igénybe eme profi csapat szolgáltatásait. Budapest számos lakosa fordul meg itt. Aki esetleg nem találná meg könnyen a kezelőt, az a Bikás park alapján tájékozódhat, ugyanis innen hozzávetőlegesen hárompercnyi gyaloglásra helyezkedik el. A szájsebészet XI kerület az első konzultáció során nem végez el általában beavatkozásokat, ilyenkor csupán felméri a szájüregben uralkodó állapotokat.

Ha valóban húzásra, valamint egyéb műtéttel járó eljárásra van szükség, akkor az a második találkozástól kezdődhet el. Azonban a következő találkozóig be kell tartani a szájsebész által kiszabott szabályokat, hiszen így a gyógyulási folyamatok gördülékenyen fognak végbemenni. Annak érdekében, hogy e remek csapat pácienskörébe tartozzon valaki, fel kell hívnia a következő telefonszámot: +36-20-405-6161, hiszen csakis így egyeztethető össze egy időpont, amely mind a beteg, mind a szájsebészet XI kerület számára megfelel.

Print Friendly, PDF & Email